Category: Főbb híreink

A fehérbot nemzetközi napján a Távszem új platformra került

  |   By  |  0 Comments

A Be My Eyes logója

Mint azt már több héttel ezelőtt a honlapján és hírlevelében is jelezte az MVGYOSZ, a mesterséges intelligenciával kiegészült MVGYOSZ Távszem szolgáltatást 2024. október 15-től a Be My Eyes alkalmazáson keresztül érhetik el a felhasználók. Mit ígér a megújult szolgáltatás? Hogyan kell aktiválni? Mit tegyen, ha segítségre van szüksége az aktiváláshoz? Az alábbi tájékoztatóból minden kérdésére választ kaphat.

Az MVGYOSZ 2024 nyarán tárgyalásokat kezdeményezett annak érdekében, hogy a Távszem szolgáltatás felkerülhessen a Be My Eyes platformjára. Ennek egyik oka, hogy a Be My Eyes már sikeresen használja a mesterséges intelligencia (MI) által nyújtott ígéretes lehetőségeket, melyeknek a Távszembe történő integrálása olyan léptékű fejlesztést igényelt volna, ami rendkívül jelentős anyagi terhet rótt volna a szövetségre.

A sikeres átállást követően október 15-től új felületen, a megszokott Távszem-operátorok közreműködésével, valamint a mesterséges intelligencia bevonásával kaphatnak távoli látó segítséget a vak és gyengénlátó emberek.

Milyen lépésekre van ahhoz szükség, hogy az új szolgáltatást elérjék a felhasználók?

Az alábbi részletes leírás az iOS rendszerű telefon aktiválási lépéseit mutatja be, az Android ehhez nagyon hasonló, maximum a gombok megnevezése tér el.

Az aktiválás lépései:

1. Az App Store vagy a Play Áruházból töltse le a Be My Eyes alkalmazást! Első letöltés alkalmával engedélyezni kell a Be My Eyes részére a mikrofon és a kamera használatot.

2. Válassza a „vak vagy látássérült vagyok” belépési lehetőséget!

3. Az elfogadom gombbal fogadja el a használati feltételeket!

4. Többféle bejelentkezési mód közül választhat. Kérjük válasszon egyet, majd jelentkezzen be a szolgáltatásba!

5. A sikeres bejelentkezést követően kattintson az alábbi linkre, és a felületen írja be a tagnyilvántartó rendszerben szereplő e-mail címét és törzsszámát a megyekóddal együtt!

tavszem.hu/regisztracio/

A felületen a „Távszem aktiválása a Be My Eyes alkalmazásba” címsor alatt tudja beírni az adatokat. Amennyiben nem nyitja meg közvetlenül a weboldalt, kérjük másolja be a fenti linket a böngésző címsorába.

6. Ezt követően a megadott e-mail címre egy levelet kap, amelyben található egy link. Kérjük, kattintson rá, ezzel aktiválja a Távszem szolgáltatást.

Javasoljuk, hogy ezt a telefonja segítségével végezze el, ilyenkor a Be My Eyes alkalmazás rögtön meg is nyílik, és tájékoztat az aktiválás állapotáról.

Fontos: Nem kell kötelezően megegyeznie a Be My Eyes alkalmazásban megadott e-mail címnek a tagnyilvántartóban megadott e-mail címmel, viszont egy felhasználóhoz csak egy Távszem hozzáférés tartozhat. Ha már korábban aktiválta a most ismertetett Be My Eyes felület alatt elérhető Távszem szolgáltatást, akkor a felület hibát jelez. A sikeres aktiválást követően a Be My Eyes alkalmazásba bekerül az MVGYOSZ Távszem szolgáltatás.

7. Az MVGYOSZ Távszem szolgáltatást a támogatás lapfül / csoportok alatt találja meg.

8. Az MVGYOSZ Távszem alatt két lehetőség közül választhat. Hívja az MVGYOSZ Távszemet, vagy Csevegést indít a Be My AI-val, azaz a mesterséges intelligenciával.

9. MVGYOSZ Távszem hívása: Az első hívás alkalmával el kell fogadja a Távszem szabályzatait is az elfogadom gombra történő kattintással. A folyamatban lévő hívás alatt hangjelzés hallható, egészen addig, amíg fel nem veszi az operátor. A hívás közben az operátor ki és be tudja kapcsolni a zseblámpát a telefonon, melyet a Voice Over jelez. A helymeghatározás és a beszélgetések visszahallgatása funkciók még fejlesztés alatt állnak, ez a két funkció egy későbbi időponttól lesz elérhető. A hívás megszakítását kétujjas, dupla koppintással javasoljuk megszakítani. A hívást a „hívás befejezése” gombbal is meg lehet szakítani.

10. Csevegés a Be My AI-val: A csevegés megkezdésekor egy üdvözlő szöveg olvasható az AI-tól. A „kép készítése” gombbal tudja elkészíteni a fotót, amit fel szeretne ismertetni az AI-val. Ha konkrét kérdése van a fotóval kapcsolatosan, akkor azt az üzenetírás szövegmezőbe tudja beírni, majd rá kell kattintani az „üzenet küldése” gombra. Ezt követően megkapja az AI válaszát. Ha nincs megelégedve az AI által leírtakkal, akkor a fotót és az AI által készített leírást el tudja küldeni a Távszem operátornak a „hívja az MVGYOSZ Távszemet” gombbal. Ekkor az operátor látja a fotót és a leírást, illetve további információkat tud a felhasználóval közölni a fotóról. A hívás megszakítása után az operátor gépéről a fotó automatikusan törlődik. Ha szeretné a csevegést az AI-val lezárni, akkor a „chat befejezése” gombot kell választani. A csevegés megszakítását meg kell erősíteni az igen gombra kattintással.

Amennyiben az alább ismertetett lépések végrehajtásánál elakad, és segítségre van szüksége az MVGYOSZ Távszem szolgáltatásának Be My Eyes alkalmazásba történő aktiválásához, hívja az MVGYOSZ tagegyesületeit, vagy a szövetség ügyfélszolgálatát a 06 1 384 84 40-es telefonszámon, vagy írjon levelet az info@mvgyosz.hu címre.

Az aktiválás folyamatáról 2024. október 18-án 20 órától a Hobby Rádió Gépház című műsorában is részletes tájékoztatót hallhat.

Dr. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke a fehérbot nemzetközi napján köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik évek óta használják a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége online szolgáltatásait. Mint mondta, meggyőződése, hogy a látássérült emberek érdekében az internetes technológia minden olyan innovációját be kell építeni a szolgáltatásokba, amelyek hatékonyan támogatják az önálóbb életvitelt.

Bízunk benne, hogy az új platformra helyezett Távszem szolgáltatás – és az azon belül elérhető mesterséges intelligencia – még több látássérült személyt támogat majd önálló életvitelükben a mindennapok során. A Távszem fejlesztése új távlatokat nyit mind az MVGYOSZ, mind pedig a felhasználók számára. Egy bevált dolog azonban változatlan marad: továbbra is napi 24 órában lehet hívni a 9 fő profi operátort, akik már 5 éve nyújtanak nap mint nap segítséget a látássérült személyek számára.

dr. Nagyné Berke Mónika

szolgáltatásvezető

Szintet lép a Távszem: összekapcsoljuk a Be My Eyes szolgáltatásaival!

  |   By  |  0 Comments

Távszem logó sárga alapon

Az MVGYOSZ megújult és a mesterséges intelligenciával kiegészült Távszem szolgáltatása 2024. október 15-től a Be My Eyes alkalmazáson keresztül érhető el.

Az MVGYOSZ 2024 nyarán tárgyalásokat kezdeményezett a Távszem szolgáltatásnak a Be My Eyes platformjára helyezése érdekében. Ennek egyik oka, hogy a Be My Eyes már sikeresen használja a mesterséges intelligencia által nyújtott ígéretes lehetőségeket, aminek a Távszembe történő integrálása olyan léptékű fejlesztést igényelne, ami rendkívül jelentős anyagi terhet jelentene a szövetség számára.

A mesterséges intelligencia használatának igénye megmutatkozott az MVGYOSZ által 2024 júliusában készített, a digitális szolgáltatások fejlesztésére irányuló felmérésben is. A 204 válaszadó közül 124 fő nyilatkozott úgy, hogy használja a Távszemet a jelenlegi platformon. Értékelésük alapján a Távszem szolgáltatás 3,9 pontot kapott (1-től 5-ig tartó skálán), ami egyértelműen a fejlesztés szükségességére utal. A 124 válaszadóból 28 fő maximálisan elégedett a jelenlegi szolgáltatással, fejlesztési javaslata nincs. A többi válaszadó azt jelezte, hogy várják az MVGYOSZ-től annak megoldását, hogy ne léptesse ki a felhasználókat a rendszer, és ne kelljen újra beírniuk az adatokat. Továbbá azt az elvárást is megfogalmazták, hogy a hívások során mindig legyen kép. A válaszadók jelentős részének nagy könnyebbséget jelentene, ha alkalmazásból lehetne hívni a szolgáltatást, nehézkesnek tartják a webes felületet, nem tudják kitenni készülékük asztalára az oldal ikonját. Többen is kifogásolták, hogy hiába jelölték be a kamera és a mikrofon használatának lehetőségét, minden hívásnál újból engedélyezni kell azokat.

A kérdőíves felmérésből az is kiderült, hogy a mesterséges intelligencia használatára is komoly igény mutatkozik. Az MVGYOSZ vezetősége megvizsgálta a beérkezett észrevételeket, igényeket, hibajelzéseket, és ezek javítása, valamint új kiegészítő szolgáltatások bevezetése érdekében úgy döntött, hogy felveszi a kapcsolatot a Be My Eyes fejlesztői csapatával. A tárgyalások eredményeként a szövetség kapott egy tesztfelületet, ahol az operátorok és 15 felhasználó kipróbálhatta, tesztelhette éles helyzetben a szolgáltatást. Több mint 120 hívást indítottak a tesztelők – érkezett hívás utcáról, autóból, buszról, metróról, raktárból, boltból, irodából, konyhából, munkahelyről, udvarról stb. A visszajelzések alapján egyszer sem fordult elő, hogy ne lett volna kép, vagy hang, vagy egyik sem. A hálózatváltásoknál pár másodperc után helyreállt a hang és a kép is. A tesztelés során iPhone-ról (iPhone 7-esről is), tabletről, BlindShell-ről és Androidos készülékekről is érkeztek hívások. A szolgáltatást fejhallgatóval is teszteltük, ez esetben sem volt fennakadás. A tesztelők beszámolói és észrevételei alapján elkészült egy több fejezetből álló, a szolgáltatási igényeket tartalmazó dokumentáció, mely megküldésre került a Be My Eyes fejlesztői részére.

Az MVGYOSZ kéréseit a fejlesztőcsapat megvizsgálta, és az elmúlt hetekben csaknem valamennyit sikerült is integrálniuk a mesterséges intelligenciát is magába foglaló szolgáltatásba, amely október 15-től a Be My Eyes alkalmazáson keresztül érhető el. A jelenlegi Távszem szolgáltatás néhány bonyolultabb funkciójának fejlesztése még folyamatban van – pl. a felvételek visszahallgathatósága, vagy a helymeghatározás –, ezért ezek csak később lesznek újra elérhetők a felhasználók részére.

Az MVGYOSZ Távszem szolgáltatás Be My Eyes alkalmazáshoz történő csatlakozásáról a Hobby Rádió 2024. szeptember 6-i Gépház c. műsorában adtunk tájékoztatást, illetve a tagegyesületeknél dolgozó mentorok részére hamarosan oktatást fog tartani a MVGYOSZ szolgáltatásvezetője. A szövetség közösségi felületein, honlapján és hírlevelében pedig részletes leírást adunk közre a szolgáltatás használatáról.

Bízunk benne, hogy az új platformra helyezett Távszem szolgáltatás és az azon belül elérhető mesterséges intelligencia még több látássérült személyt támogat majd önálló életvitelükben a mindennapok során. A Távszem fejlesztése új távlatokat nyit mind az MVGYOSZ, mind pedig a felhasználók számára, egy bevált dolog azonban változatlan marad: továbbra is napi 24 órában lehet hívni a 8 fő profi operátort, akik már 5 éve nyújtanak nap mint nap segítséget a látássérült személyek számára.

dr. Nagyné Berke Mónika
szolgáltatásvezető

Fontos információ a Távszem szolgáltatás beállításához

  |   By  |  0 Comments

A digitális piacokról szóló uniós jogszabály (DMA) értelmében az App Store és az Apple Pay mellett más alkalmazásboltoknak, illetve fizetési lehetőségeknek is helyet kell biztosítani az iOS ökoszisztémában.

Ennek a változásnak a következményeképpen az iPhone telefonokon a 17.4 szoftver verziók felett lehetővé kellett tenni azt, hogy a Safari böngészőn kívül más, az alkalmazás boltból letölthető böngésző is alapértelmezett böngésző lehessen az iPhone telefonon.

Amennyiben az alapértelmezett Safari böngésző mellett másik böngésző is le van töltve az iPhone készülékre, például Google Chrome vagy Opera, akkor az alapértelmezett böngésző beállítása a következő módon lehetséges.

Nyissuk meg a Beállítások / Safari menüpontot.

Amennyiben nem a Safari az alapértelmezett böngésző, akkor megjelenik egy Alapértelmezett böngészőapp menüpont is, ez nyissuk meg.

Ha vissza akarjuk állítani a Safari böngészőt alapértelmezett böngészőnek, akkor válasszuk a Safari elemet, majd dupla koppintással jelöljük ki.

Amikor a készülék szoftverfrissítését követően első alkalommal megnyitjuk az MVGYOSZ Távszem szolgáltatást, az alapértelmezett böngésző kiválasztása itt is lehetséges.

Amennyiben csak Safari böngészővel rendelkezik, úgy az MVGYOSZ Távszem azt a böngészőt fogja használni, így teendője nincs. A főképernyőre elhelyezett MVGYOSZ Távszem szolgáltatás indításakor az alapértelmezett böngészőt fogja használni.

dr. Nagyné Berke Mónika
szolgáltatásvezető

Fontos információk az MVGYOSZ szolgáltatásainak működtetéséről

   |   By  |  0 Comments

Tájékoztatjuk mindazokat, akik az MVGYOSZ szolgáltatásait használják, hogy a szövetség 2023. november 30-ával időlegesen leállítja a személyesen igénybe vehető szolgáltatásait a Hermina úti székházba történő visszaköltözés miatt.

Mint azt már több híradásban jeleztük, az MVGYOSZ 2023 decemberében visszaköltözik a megújult budapesti székházba, a Hermina út 47. szám alá. A költözés miatt a személyesen igénybe vehető szolgáltatásait egy időre leállítja a szövetség, legközelebb 2024-ben nyílik lehetőség azok személyes felkeresésére.

A Braille-könyvtárból kölcsönözni könyveket, ahogy korábban már jeleztük, 2023. november 6-ától csak postai úton lehet, de november 30-ától a postai kölcsönzést is felfüggesztjük.

A Braille-könyvtárhoz hasonlóan a hangoskönyvtár sem látogatható személyesen november 30-a után, javasoljuk, hogy vegyék igénybe az online elérhető hangoskönyvtárat. Az applikációt az MVGYOSZ Hangoskönyvtára néven tudják ingyenesen letölteni az App Store vagy a Play Áruházakból, illetve a hangoskonyvtar.mvgyosz.hu weboldalon is elérik a műveket. Az online hangoskönyvtár folyamatosan bővül, jelenleg már több mint 6600 mű érhető el a fenti felületeken.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a hangoskönyvtár nemcsak iOS és Android rendszerű telefonokon, hanem BlindShell 2-es készülékeken is elérhető!

Figyelmükbe ajánljuk az MVGYOSZ legújabb szolgáltatását, amely a dital.hu oldalon érhető el. A digitális könyvtárban több mint 37.000 TXT formátumú könyv közül választhatnak az olvasni szerető látássérült felhasználók.

Kérjük, hogy tervezett év végi vásárlásaikat is ütemezzék november 30-a előtti időpontra, mert a népszerű segédeszközbolt sem tud személyesen vásárlókat fogadni, és a bolt.mvgyosz.hu webáruházon keresztül megrendelt termékek csomagolását, számlázását és szállítását sem tudjuk teljesíteni. Ugyanezen idő alatt a segédeszköz-szerviz szolgáltatás is szünetel.

A Távszem szolgáltatás természetesen továbbra is zavartalanul működik, az operátorok a nap 24 órájában várják az Önök hívásait. A szolgáltatás a tavszem.mvgyosz.hu oldalon keresztül már BlindShell 2-es készülékekről is hívható.

A Braille-ben készülő újságok esetében nem lesz változás, azt minden előfizető időben megkapja a megszokott módon.

A jogsegélyszolgálat ahogy eddig is, telefonon és e-mailben érhető el.

Az MVGYOSZ ügyfélszolgálata csak telefonos és e-mailes megkereséseket tud fogadni.

Mint mindannyian, mi is nagyon várjuk, hogy a kívül és belül megújult székházban fogadhassuk Önöket, és újra elérhetővé tegyük a megszokott szolgáltatásokat. Minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy a szolgáltatások 2024 januárjától ismét igénybevehetők legyenek személyesen, melyről természetesen azonnal hírt adunk az MVGYOSZ hírlevelében és közösségi felületein.

Megértésüket, türelmüket munkatásaim nevében is köszönöm!

dr. Nagyné Berke Mónika
szolgáltatásvezető

© 2024 Távszem

b4st theme for WordPress