Több mint tízezer teszthívás – eredményes volt a próbaüzem

Hírek

2020-01-15

A nyilvános tesztidőszak hat hónapja alatt a pályázatban vállalt minimum 3600 hívásnak csaknem a háromszorosát produkálták a felhasználók. Lássuk kicsit részletesebben is, milyen eredménnyel zárult a próbaüzem.

A Távszem nyilvános tesztelése 2019. július és december között zajlott. Az önmagában nem meglepő, hogy a felhasználók és a hívások száma hónapról hónapra emelkedett, de a növekedés intenzitásán még a projekt megvalósítói is csodálkoztak. A pályázatban vállalt minimum 3600 hívás már október végére megvalósult, a decembert és egyben a nyilvános tesztidőszakot pedig 10.650 sikeres hívással zártuk, vagyis ennyi esetben került kapcsolatba egy-egy látássérült felhasználó és Távszem operátor. A fél év során az operátorok összesen 439 órában nyújtottak segítséget. Az év végére a regisztrált felhasználók száma meghaladta a 800-at.

Decemberben a lélektani határnak tekinthető 2000 fölé emelkedett a sikeres hívások száma, a hónap során összesen 2057 megkeresést fogadott az operátori központ. Ez nagyjából 40%-os emelkedést jelentett a tesztidőszak első hónapjához képest. 2019 utolsó hónapjában már 78 órában segített a Távszem.

Decemberben a legforgalmasabb nap 16., hétfő volt, ekkor 138 hívást regisztráltunk. Az operátorok leglazább napja pedig december 30. volt. A karácsony valamivel az átlag alatti számokat produkált: ezen a három napon 41 és 47 között alakult a hívások száma.

Tovább javult a szolgáltatás értékelése is: a kezdeti 3.97-ről az év végére 4.34-re emelkedett a felhasználók által adott értékelések átlaga.

2020 januárjától változatlan feltételekkel és lelkesedéssel, hamarosan pedig immár új helyen működik tovább a Távszem.

Főbb híreink

MVGYOSZ Távszem használata BlindShell-en

Az elmúlt hónapok fejlesztésének köszönhetően mostantól az MVGYOSZ által honosított BlindShell 2-es készülékeken is használható az új, távoli segítségnyújtást biztosító szolgáltatás, a Távszem.Mivel ...

2023-06-27

Indul az új Távszem nyilvános tesztidőszaka

Az MVGYOSZ 2023. június 26-án hétfőtől indítja útjára az új Távszem szolgáltatást, melyet a tavszem.mvgyosz.hu oldalon érnek el a felhasználók. A szolgáltatás ez időtől kezdve a BlindShell 2-es készü...

2023-06-21

Karbantartás miatt nem elérhető a Távszem

Tisztelt Távszem Felhasználók! Az MVGYOSZ nemrégiben értesült a Távszem szolgáltatás üzemeltetőjétől arról, hogy a cég karbantartást végez a szoftveren, amely előre láthatólag több napot is igénybe v...

2023-04-24

© 2024 Távszem

b4st theme for WordPress