Munkába álltak a Távszem operátorok és mentorok

Hírek

2019-04-01

Bár a Távszem szolgáltatás csak három hónap múlva indul, a projekt ütemezésének megfelelően április 1-jén munkába álltak az operátorok és az ügyfélszolgálati munkatársak. Az első nap délelőttjén az MVGYOSZ székházával és új munkahelyükkel ismerkedtek meg, délután pedig részt vettek egy munkaértekezleten, ahol valamennyi MVGYOSZ munkatárssal találkoztak és némi betekintést kaptak a szervezet felépítésébe, működésébe.

A következő három hónapban mindannyian részt vesznek a 24 + 280 órás operátori képzésen, hogy maximális felkészültséggel kezdhessék meg a távoli segítségnyújtást július elején. A képzés már ezen a héten megkezdődött. Elsőként egy érzékenyítő és csapatépítő tréninget szervezett számukra a projekt szakmai vezetése. A tréning célja nem csupán a látássérült emberekkel kapcsolatos ismereteik, tapasztalataik és vélekedéseik feltárása, alapvető információk átadása és a negatív sztereotípiák lebontása, hanem az is, hogy a 15 résztvevőből csoport, a későbbiekben pedig igazi összetartó csapat váljon. Szintén a vaksággal kapcsolatos ismeret- és tapasztalatszerzés céljából a csoport a héten a Láthatatlan Kiállításra is ellátogatott.

 Az operátorok és az ügyfélszolgálati munkatársak mellett 22 mentor is megkezdi a munkát az MVGYOSZ megyei tagegyesületeinél áprilistól. Ők fogják segíteni a látássérülteket az okostelefonok és a Távszem alkalmazás használatának megtanulásában. Kezdésként április 2-án részt vettek az első szakmai megbeszélésen, ahol a munkájuk megkezdéséhez szükséges adminisztráció elvégzése és az operátorokkal való megismerkedés mellett a hamarosan induló mentorképzéssel kapcsolatos információkat is megkapták.

A mentorok a következő 9 hónapban elsősorban azokat a vak és gyengénlátó egyesületi tagokat oktatják és informálják majd, akik a Távszem projekt keretében jutnak okostelefonhoz, de bárki más is fordulhat hozzájuk az okoseszközökkel vagy a Távszem alkalmazással kapcsolatos kérdésekkel.

 Összesen 37 új munkatárssal gyarapodott az MVGYOSZ és a Távszem projekt csapata, akikkel hamarosan Önök is kapcsolatba kerülhetnek. Tervezzük, hogy a közeljövőben személyesen is bemutatjuk őket.

Németh Orsolya

Főbb híreink

MVGYOSZ Távszem használata BlindShell-en

Az elmúlt hónapok fejlesztésének köszönhetően mostantól az MVGYOSZ által honosított BlindShell 2-es készülékeken is használható az új, távoli segítségnyújtást biztosító szolgáltatás, a Távszem.Mivel ...

2023-06-27

Indul az új Távszem nyilvános tesztidőszaka

Az MVGYOSZ 2023. június 26-án hétfőtől indítja útjára az új Távszem szolgáltatást, melyet a tavszem.mvgyosz.hu oldalon érnek el a felhasználók. A szolgáltatás ez időtől kezdve a BlindShell 2-es készü...

2023-06-21

Karbantartás miatt nem elérhető a Távszem

Tisztelt Távszem Felhasználók! Az MVGYOSZ nemrégiben értesült a Távszem szolgáltatás üzemeltetőjétől arról, hogy a cég karbantartást végez a szoftveren, amely előre láthatólag több napot is igénybe v...

2023-04-24

© 2024 Távszem

b4st theme for WordPress