Ismerjük meg a mentorok munkáját

Hírek

2020-02-07

Beszélgetés Berkó Norbert Távszem mentorral.

A sokéves közös ismeretségre való tekintettel tegező formát használok beszélgetésünk során.

– Kérlek, mondj magadról pár szót, mesélj mindennapjaidról, szabadidős tevékenységeidről, stb.

– Berkó Norbert vagyok, 34 éves, feleségemmel vidéken élünk Vác mellett. Van egy 3 éves kisfiunk és egy nemsokára 1 éves kislányunk.

A munka mellett a gyerekek nevelése minden időmet kitölti. Szeretek minden fizikai munkát, amit a kertes házban vakon el lehet végezni, ez kapcsol ki a szellemi tevékenység után. Vakvezető kutyával közlekedem, Stefivel, aki egy csokoládébarna labrador.

– Mi az, amit a személyiségedről fontosnak tartasz elmondani?

– Segítőkésznek tartom magam, örülök, ha átadhatom a tudásom, ezzel segítve másoknak abban, hogy könnyebben információhoz juthassanak ők is.

– Mi motivált, hogy mentorként is dolgozz?

– Úgy gondolom, hogy az Okosklub vezetése jó alapot adott ahhoz, hogy sikeresen oldjam meg a nyertes pályázók részéről felmerülő problémákat. Érdekelt a Távszem projektben való részvétel, és az, hogy segíthetek másoknak, mindig is fontos volt számomra.

– Tulajdonképpen mi a mentor feladata?

– A mentor feladata a segítségnyújtás minden iPhone-nal és Távszemmel kapcsolatos probléma megoldásában. A kapcsolattartás, a telefonok ellenőrzése, hogy rendeltetésszerűen vannak-e használva. Kapcsolattartás a Távszem vezetésével és az egyesület vezetésével is.

– Mik azok a témakörök, amiket a legnehezebb megtanítani az érdeklődőknek, és miért?

– A legnehezebb, mint mindenben, a kezdet. Ebben az esetben az iPhone használatához szükséges gesztusok, ujjmozdulatok megtanítását érzem a legnehezebbnek. Ha ezen a kezdeti szakaszon túl tudunk lépni, akkor minden könnyebben megy. Fontosnak tartom, hogy ha valaki iPhone-t használ, ami már több mint egy számítógép, akkor ne bemagolják a telefon azon részének használatát, amelyre nekik szükségük van, hanem egy adott helyzetben gondolkodva oldjanak meg szükséges feladatokat. Ha jön egy nagy operációs rendszer-frissítés, lehet, hogy bizonyos dolgokat másképp fognak hívni, esetleg kicsit máshol is lesznek funkciók, mint ahol azt esetleg tőlem tanulták. Ezért igyekszem olyan tudást átadni, amivel a váratlan helyzeteken is könnyebben sikerül úrrá lenni.

– Mennyi ideig tart egy-egy jelentkező oktatása?

– Ha az alapoktól kell kezdeni, akkor pár hónaptól akár 1 évig is tarthat, attól függően, hogy a jelentkezőnek milyenek a képességei, mennyit gyakorol otthon, stb.

– Kaptál-e már valamilyen visszajelzést a „tanítványoktól”?

– Igen. Sokan a mai napig is visszajárnak hozzám azok közül, akik 2017-ben kezdtek nálam, miután a szövetségnél kezdtem dolgozni. Sokan nagy örömmel használják a telefonjaikat, esetleg magabiztosabban a számítógépüket, és ennél nagyobb visszajelzést nem is várhatok, úgy gondolom.

– Hol és hogyan jelentkezhetnek nálad az érdeklődők?

– Az okosklub@mvgyosz.hu címen vagy a +36(30)505-8240-es telefonszámon várok minden új jelentkezőt.

További sikerekben gazdag mindennapokat, szorgalmas tanítványokat kívánunk!

Árvay Mária

Főbb híreink

Második születésnapját ünnepli a Távszem

Pontosan két évvel ezelőtt, 2019. július 16-án kezdte meg nyilvános működését a látássérült emberek számára távoli segítségnyújtást biztosító szolgáltatás, a Távszem. Az MVGYOSZ által fenntartott szol...

2021-07-16

Egy napig szünetel a Távszem szolgáltatás

Felhívjuk a Távszem felhasználók figyelmét, hogy augusztus 25-én, kedd este 8 órától augusztus 26-án, szerda este 8 óráig technikai okok miatt szünetel a Távszem szolgáltatás. Ez idő alatt a Távszem n...

2020-08-24

Egyéves a Távszem

Egy évvel ezelőtt ezen a napon vette kezdetét a Távszem szolgáltatás nyilvános tesztidőszaka. Az évforduló apropóján most felidézzük a Távszem első évének legjelentősebb történéseit és legszebb pillan...

2020-07-16

© 2022 Távszem

b4st theme for WordPress