2019 áprilisában állt munkába az MVGYOSZ-nél az a 15 fő, akikből június végére képzett Távszem operátorok és ügyfélszolgálati munkatársak lettek. Ők már javában biztosítják a Távszem szolgáltatást, vagyis intézik a felhasználók regisztrációját, és ami talán ennél is izgalmasabb: a távolból helyettünk látnak. A Távszemet már használó olvasóinknak a hangjuk és a nevük már ismerős lehet, ha pedig ennél többre is kíváncsiak velük kapcsolatban, akkor jó hírünk van: decemberig mindannyian bemutatkoznak önöknek.
Beszélgetés Fazekas Eszter Távszem operátorral
– Kérem, mondjon pár szót magáról, érdeklődési köréről, szabadidős tevékenységeiről, stb.
– Üdvözlöm a kedves olvasókat! Fazekas Eszter vagyok, 30 éves, operátorként dolgozom a Távszemnél. Eredetileg történész-muzeológus vagyok, korábban múzeumban dolgoztam. Ennek okán érdekelnek a különböző kultúrák, világunk mind kulturális, mind természeti értékei. Szabadidőmben szeretek színházba, kiállításokra járni, olvasni, úszni, barátokkal társasjátékozni. Nagyon szeretem a természetet, az állatokat, szívesen kirándulok, ha időm engedi. Körülbelül egy éve búvárkodom is, nagyon élvezem, hogy most már a víz alatti világot is felfedezhetem!
– Mi az, amit fontosnak tart elmondani a személyiségéről?
– Alapvetően kissé befelé forduló típusú ember vagyok, nem én szoktam lenni a társaság középpontja. Inkább a hallgatóság vagyok, a körülöttem lévő emberekre és dolgokra érdeklődve és nyitottan tekintek. Odafigyelek másokra, a hozzám közel állók társasága pedig mindennél fontosabb számomra.
– Mennyire optimista ön? Hogyan küzdi le a nehezebb élethelyzeteket?
– Hajlamos vagyok hamar elkeseredni, de úgy érzem, folyamatos munkával sokat fejlődök ezen a téren, például sokkal kevesebbet őrlődök dolgokon, mint régebben, megtanultam az elengedést is. Ebből a szempontból nekem mindig a barátok támogatása, valamint az állataim szeretete (kutya és macska) jelentette a legtöbbet. A mindennapi nehézségek leküzdésében pedig egy tartalmas hobbi is sokat segít, nekem újabban leginkább a búvárkodás ilyen, nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a sokoldalú, kihívásokkal teli sportra.
– Mi motiválta önt, hogy a Távszemnél helyezkedjen el?
– Korábban teljesen más területen, a kulturális szférában dolgoztam. Ugyanakkor múzeumi munkám során többször tartottunk a kollégáimmal speciális tárlatvezetést, illetve főleg hallásra és tapintásra épülő múzeumpedagógiai foglalkozásokat gyengénlátók számára. Emellett édesanyám szemész, az ő munkáját és elhivatottságát látva már egészen kicsi koromban megérthettem, hogy a vizualitás teljes vagy részleges hiánya mennyi nehézséget okozhat a mindennapok során a vak és gyengénlátó emberek számára. Így amikor teljesen véletlenül megláttam az operátori álláslehetőséget egy állásportálon, nagyon felkeltette az érdeklődésemet ez a számomra alapvetően új feladatot jelentő munka. Kicsit tartottam is tőle, mennyi esélyem lehet viszonylag tapasztalatlanként ezen a területen, mégis úgy éreztem, érdemes megpróbálni, jelentkeztem, és nagyon örülök, hogy így tettem! Nagyon jó érzés olyasmivel foglalkozni nap mint nap, amivel mások mindennapi életét megkönnyíthetem.
– A szakmai képzés alkalmából szerzett-e személyre szóló, életét meghatározó élményeket?
– Nagyon széleskörű volt az oktatásunk, a sok új ismeretanyag mellett rengeteg élménnyel is gazdagodtunk. Nagyon élveztem például a különféle helyzetgyakorlatokat, de számomra talán az MVGYOSZ csepeli Vakvezetőkutya-kiképző Központjába tett látogatásunk volt a legemlékezetesebb, ahol belepillanthattunk abba a folyamatba, melynek során ezek a kutyák olyan csodálatos segítőtársakká tudnak válni. Nagyon megérintett, el is gondolkodtam rajta, hogy a jövőben esetleg jelentkezzek önkéntes kölyöknevelőnek.
– A segítségkérés nem mindenkinek megy könnyen. Önnek kellemetlen, ha mások segítségére szorul?
– Segítségre szorulni nem könnyű, és nem könnyű azt kérni, de elfogadni sem, hiszen az ember így valamelyest kiszolgáltatja magát másoknak. Ezért az se mindegy, kitől kapjuk a segítséget, megbízunk-e az illetőben. Nekem is nehéz sokszor elfogadni, de végső soron a saját és egymás életét könnyítjük meg vele, ha tudunk segítséget kérni és elfogadni. Számomra az is nyomasztó tud lenni, ha valaki kéretlenül próbál – még ha jó szándékból is – segíteni. Ennek elutasítása konfliktushoz, sértődéshez vezethet.
– Ismerőseinek, barátainak mesélt-e már a munkájáról? Hogyan reagáltak?
– Természetesen szoktak érdeklődni, hogy milyen hívásokkal keresnek meg bennünket, operátorokat. Konkrét eseteket nyilván nem mesélhetek el, de hogy leggyakrabban milyen helyzetekben kérik a segítségünket a látássérültek, arról szoktam beszélni. Pár hete pedig volt egy nagyon kellemes élményem ezzel kapcsolatban. Részt vettem egy néhány napos kiránduláson, számomra szinte csupa ismeretlen ember társaságában. Az első este, amikor vacsora mellett úgy istenigazából elkezdtünk ismerkedni egymással és ki-ki elmondta azt is, hogy mivel foglalkozik, szinte mindenki az én munkámat találta a legizgalmasabbnak. Az út további ideje alatt is folyamatosan kérdezgettek, érdeklődtek, lelkendeztek, hogy milyen nagyszerű dolog, hogy nap mint nap segítek másoknak. Egy lány úgy fogalmazott, hogy nemes hivatásom van. Nagyon örülök, hogy mások is értékesnek ítélik a munkánkat.
– Melyik műszakban dolgozik szívesen?
– Leginkább a délelőtti, 6-14 óráig tartó műszakot kedvelem.
– Mit üzen az olvasóknak?
– Inkább üdvözölném őket és minden jót kívánok!
Munkájához további eredményes mindennapokat, hobbijához pedig sok örömöt kívánunk!
Árvay Mária