Hol tart a 322 darab iPhone beszerzése?

Hírek
2019-11-20
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az MVGYOSZ Távszem projektje keretében a 322 darab iPhone7 közbeszerzési eljárását az illetékes minisztérium főosztálya jóváhagyta.

2019. november 19-én megküldték számunkra a jóváhagyó tanúsítványt, vagyis engedélyezték, hogy a nyertes céggel 11 nap múlva – a jogszabályban meghatározott várakozási időszakot követően – szerződést kössünk. Ez az időpont november 30-ára, szombatra esik, ezért a szerződéskötésre a lehető legkorábbi időpontban, december 2-án, hétfőn fog sor kerülni. Előreláthatóan azon a héten már át is tudjuk adni a tagegyesületeknek a készülékeket.

A képen egy iPhone készülék látható, a kijelzőjén "Távszem" felirattal.

További fontos tudnivaló, hogy az MVGYOSZ elnöke úgy határozott, hogy a szövetség önerőből további egy hónapig (2020. január 31-éig) foglalkoztatja a Távszem mentorokat, akiknek így még lesz alkalmuk és elegendő idejük a sikeresen pályázó személyeknek megtanítani a készülékek és a Távszem alkalmazás használatát.



Köszönjük türelmüket!



dr. Nagyné Berke Mónika
a Távszem projekt szakmai vezetője


 

Főbb híreink

Egyéves a Távszem

Egy évvel ezelőtt ezen a napon vette kezdetét a Távszem szolgáltatás nyilvános tesztidőszaka. Az évforduló apropóján most felidézzük a Távszem első évének legjelentősebb történéseit és legszebb pillanatait.
2020-07-16

Távszem sikersztori az EBU hírlevelében

Az Európai Vakok Szövetsége (EBU) tagjaként örömmel osztottuk meg a SozialMarie 2020. közönségdíjának elnyeréséről szóló sikertörténetünket az európai társszervezetekkel.
2020-06-17

Új online digitális kompetenciafejlesztő szolgáltatás - Indul az iBlind

Május végén indul az iBlind nevű Facebook csoport, melynek látássérült tagjai hasznos tippeket, információkat kaphatnak az iOS eszközök és az MVGYOSZ mobilalkalmazásainak használatához. A csoportba elsőként a Távszem projektben iPhone-hoz jutott személyek kapnak meghívást.
2020-05-21

A Távszem nyerte el a SozialMarie 2020 közönségdíját!

A magyar látássérült emberek közösségének összefogása meghozta a várva várt sikert: a Távszem lett a SozialMarie 2020 közönségdíjasa. Május 1-jén este pedig az is kiderül, a 34 jelölt projekt közül melyek nyerik el a további díjakat.
2020-05-12
Széchenyi infóblokk
×
Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ)
Távoli segítségnyújtás látássérült emberek számára – Távszem
EFOP-1.1.5-17-2017-00001
Támogatás összege: 469.370.589 Ft, 100%-os finanszírozás
2018. január 1. – 2020. január 1.
www.mvgyosz.hu
Az MVGYOSZ konzorciumi partnere a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége.
EFOP1.1.5-17-2017-00006
Támogatás összege 300.000.000 Ft, 100%-os finanszírozás
2018. január 1. – 2020. január 1.
www.skontakt.hu